|
Vasúti menetrend -
MÁV menetrend 2013
|
|
2012 november 11. (vasárnap) 13:31 |
|
MÁV MENETREND 2013 - Új Elvira vasúti menetrend 2013-ban, mely gyorsabb vonatokat és eljutást jelent vonattal, egyik városból a másikba. A 2012. december 9-én, vasárnap életbe lépő 2013-as új MÁV és Volán menetrendek az utasok jobb, versenyképesebb kiszolgálását eredményező változásokat hoznak több hazai régióban, az elővárosi és a nemzetközi forgalomban is.
|
|
Vasúti menetrend -
MÁV menetrend 2012
|
|
2012 június 12. (kedd) 10:40 |
|
MÁV balatoni nyári menetrend 2012 - Elvira nyári menetrend 2012. Szombattól augusztus 26-ig nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok a Balaton felé. Az északi és a déli parton is kétóránként járnak majd gyorsvonatok, ezek mindegyikén lesz majd egy-egy (helyjegyes) InterCity minőségű, légkondicionált kocsi, valamint a tavalyi évben felújított, nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik is közlekednek majd ezeknek a járatoknak a nagy részén.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 május 10. (csütörtök) 11:21 |
|
Fónagy: a szolgáltatási színvonal és a fizető utasszám növelése a megoldás a közösségi közlekedés problémáira. A fizető utasszám növelésében, illetve a szolgáltatási színvonal emelésében látja Fónagy János a közösségi közlekedés átalakításának célját.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 május 02. (szerda) 13:46 |
|
3-6 utas miatt nem tartanak fent vasúti szárnyvonalakat. Az utasszámlálási felmérések azt mutatják, indokolt volt a forgalom optimalizálása a vasúti mellékvonalakon - írja a Magyar Hírlap szombati száma.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 április 17. (kedd) 13:18 |
|
Az ÖBB Kelet-Európa felé terjeszkedne. Az osztrák állami vasúttársaság még az év végéig létre akarja hozni olcsó teherfuvarozó leányvállalatát, amely elsősorban Dél-Kelet-Európára koncentrálna. Ehhez erősíteni akarja együttműködését a MÁV-val is - mondta a WirtschaftsBlatt című online hírportálnak az ÖBB vezérigazgatója.
|
|
Vasúti menetrend -
MÁV menetrend 2012
|
|
2012 április 17. (kedd) 13:09 |
|
MÁV menetrend 2012. április 15-től: így változott a vasúti menetrend. Április 15-től különféle menetrendi módosítások léptek életbe nagyságrendileg a vasútvonalak felén, amelyek több mint négyszáz vonatot érintenek.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 február 09. (csütörtök) 16:26 |
|
MÁV: 12 milliárdot spóroltak, de új mozdonyokra nem lesz pénz. A MÁV vezérigazgatója szerint azonban illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendű megtakarításokban gondolkozni.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 február 02. (csütörtök) 13:48 |
|
Ingyenes wifi a MÁV vonatain. Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést, a wifit a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt – közölte a MÁV START Zrt. csütörtökön.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 január 03. (kedd) 17:54 |
|
Drágulnak a busz- és vasúti tarifák 2012-ben. A BKV lenyeli az áfaemelés hatását, a Volánok és a MÁV azonban nem, így utóbbiaknál 2012-től áremelés jön. A regisztrációs jegyet megszüntetik.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 december 07. (szerda) 12:51 |
|
MÁV menetrend: advent Bécsben - Bécsi nemzetközi vonatok menetrendje. Az osztrák fővárosban idén is hangulatos helyszíneken merülhet el a karácsonyi készülődés forgatagában. Európa egyik legnagyobb karácsonyi vására a városháza (Rathaus) előtt várja látogatóit, de a Ringstrasse mentén máshol is bőven találunk lehetőséget a karácsonyi ízek megkóstolására, ajándékok vásárlására, vagy egyszerűen csak a fények és illatok átélésére a pavilonok között járva.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 november 04. (péntek) 15:18 |
|
A MÁV elárverezi a szolnoki indóházat. Az 1847-ben épült, átadásának 150. évfordulójára felújított szolnoki indóház. Magyarország legrégebbi még álló vasúti műemlékét 73,7 millió forintos kikiáltási áron hirdette meg eladásra a MÁV.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 október 25. (kedd) 21:04 |
|
Nemzeti Közlekedési Holding 2012-től: együttműködik a MÁV, a Volán és a BKV. Benne lesznek a Volán társaságok is a Nemzeti Közlekedési Holdingban. Nem hagyja ki a 24 Volán társaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Közlekedési Holdingból - közölte az InfoRádió. A Napi Gazdaság korábban úgy értesült, hogy a holding a Volánok nélkül alakulna meg, így abban csak a MÁV-cégek vesznek részt.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 október 25. (kedd) 20:54 |
|
Keleti pályaudvar: új helyen a MÁV nemzetközi jegypénztár. Az idén az első nyolc hónapban 120 ezerrel többen utaztak a MÁV-START nemzetközi járatain mint az előző év hasonló időszakában, elsősorban az osztrák, a szlovák és román járatokon tapasztalható növekedés - ismertette Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, Budapesten a Keleti pályaudvar új nemzetközi jegypénztárát bemutató sajtótájékoztatón.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 szeptember 20. (kedd) 13:54 |
|
MÁV: egyre többen utaznak vonattal, népszerű az internetes menetjegyvásárlás is. Megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen vasúti utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt azoknak a száma, akik a vasutat választják az utazásaikhoz, ezen felül több lett az általuk megtett távolság is. Többen utaznak az InterCity vonatokon, és egyre népszerűbb az interneten keresztüli menetjegyvásárlás lehetősége.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 szeptember 20. (kedd) 13:46 |
|
Több nemzetközi vasútvonalon korlátozások vannak az ausztriai rendkívüli időjárás miatt. Több nemzetközi vasútvonalon korlátozások vannak az ausztriai rendkívüli időjárás miatt - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
|
|
|
Vasúti menetrend -
MÁV jegyárak, kedvezmények
|
|
2012 szeptember 27. (csütörtök) 18:18 |
|
MÁV utazási kedvezmények 2013: számos változás várható 2013-ban és 2014-ben. A magyar vasutat úgy kell működtetni, hogy a közúttal közösen minden szempontból versenyképes minőségi szolgáltatást nyújtson az utasoknak - hangsúlyozta Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kedden a Magyar Vasút 2012 szakmai konferencián, Budapesten.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 június 05. (kedd) 08:23 |
|
MÁV-átalakítás: szigort ígér Dávid Ilona, a MÁV új vezérigazgatója. Eltökélt a cég szervezeti átalakításában a közelmúltban kinevezett elnök-vezérigazgató, Dávid Ilona a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 május 02. (szerda) 13:48 |
|
MÁV-vezért igazol a szaktárca: a GYSEV elnökeként lehet befutó Dávid Ilona. Lemond a GYSEV Zrt. vezérigazgatói posztjáról a vasúttársaság májusi közgyűlésén Dávid Ilona - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya szombaton az MTI-vel. A leköszönő vállalatvezető a MÁV új elnök-vezérigazgatója lehet majd.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 április 20. (péntek) 11:01 |
|
Völner Pál: a MÁV élére nem kerül miniszteri biztos. A MÁV élére nem kerül miniszteri biztos, lesz utóda a MÁV-tól távozó Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgatónak, és a közösségi közlekedés átalakítását lehet hogy intenzívebben fogja felügyelni a kormány - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
|
|
Vasúti menetrend -
MÁV menetrend 2012
|
|
2012 április 17. (kedd) 13:15 |
|
Változott a MÁV-Start és a Volánok menetrendje 2012. április 15-től. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az április 15-ei vasúti és autóbusz menetrendváltozás után a korábbiakhoz képest naponta összesen mintegy 410 vonat és 30 autóbusz nem közlekedik majd. A párhuzamos közlekedés megszüntetésével a buszokról utasforgalmat generálnak a vonatokra, az utasok számára a továbbiakban is megfelelő kínálatot biztosító vasúti és közúti szolgáltatások állnak rendelkezésre a hivatásforgalomban a munkába és iskolába járáshoz.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 február 28. (kedd) 17:37 |
|
Egymilliárdos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél. Közel egymilliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél, a 982,6 millió forintos, 85 százalékban uniós, a fennmaradó részben magyar kormányzati finanszírozásban megvalósuló fejlesztés eredményeként öt Győr-Moson-Sopron és három Vas megyei átkelőben szerelnek fel csapórudas félsorompót, 23 helyen jobban látható és hosszabb élettartamú LED-izzókat szerelnek a fényjelzőkbe.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 február 08. (szerda) 14:17 |
|
MÁV utazási kedvezmények 2012: fontos információ az utazási kedvezményekkel kapcsolatban. Változott a diákigazolványok kiállítását és felhasználását szabályozó jogszabályi környezet, amely érinti a vasúti utazások során tanulói kedvezményeket igénybe vevő utasokat.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2012 január 19. (csütörtök) 19:01 |
|
MÁV Otthon nyomtatott jegy ( MÁV e-ticket) - Bevált az online vasúti jegyvásárlás. Egyre népszerűbb a MÁV-START Zrt. legújabb kényelmi szolgáltatása: elérte a tízezret azon internetes vásárlások száma, amiben otthoni nyomtatással kérték az utasok a jegyet. Az online rendszerben az indulás óta több mint kétmillió jegyet vásároltak az utasok, az otthoni nyomtatás lehetőségét jelenleg minden hetedik interneten vásárló veszi igénybe, tudatta lapunkkal a MÁV-Start.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 december 15. (csütörtök) 10:46 |
|
Felújítják a vasúti pályát Budapest, Piliscsaba és Esztergom között, így jelentősen csökken majd a menetidő is. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) eredményt hirdetett a Pilisvörösvár-Piliscsaba és a Piliscsaba-Esztergom vonalszakasz korszerűsítési munkáinak elvégzésére.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 december 06. (kedd) 15:16 |
|
A MÁV a hazai beszállítói kört szeretné bővíteni. A MÁV évente 60 milliárd forintot kitevő beszerzéseinek nagyobb hányadát külföldi cégek biztosítják. A társaság a jövőben szeretné a hazai beszállítói kört bővíteni – mondta Werle Zoltán, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatója kedden Kecskeméten.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 november 04. (péntek) 15:14 |
|
Távozik posztjáról a MÁV-Start, a MÁV-Trakció és a MÁV-Gépészet vezérigazgatója. Távozik posztjáról a MÁV-Start, a MÁV-Trakció és a MÁV-Gépészet vezérigazgatója - ismertette Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató döntését a MÁV Zrt. pénteken közleményben.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 október 25. (kedd) 21:00 |
|
MÁV vasúti kedvezmények 2012: változnak az utazási kedvezmények 2012-től. Két hónap múlva menetrendváltás, de döntés még nincs, több tucatnyi érvényben lévő kedvezmény eltörlését mérlegeli a MÁV – írja a Népszabadság.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 október 25. (kedd) 20:50 |
|
Az ország hosszú távú közlekedésfejlesztési programjáról, a formálódó közép-európai légtérblokkról és a több ezer milliárd forintnyi elmaradt fejlesztés következményeivel küszködő, de fellendülésre számító vasúti közlekedésről is szó esett az "Értékeink védelmében" címmel megrendezett háromnapos Nemzeti Közlekedési Napok első napján Siófokon.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 szeptember 20. (kedd) 13:49 |
|
Összefog a Vasi Volán, a Kisalföld Volán, a MÁV-Start, valamint a GySEV. Cseh mintára alakítanák át a közösségi közlekedést a nyugat-dunántúli térségben. A Vasi Volán, a Kisalföld Volán, a MÁV-Start, valamint a GySEV elsőként szeretné elérni, hogy hazánkban összehangolják a régió személyszállítását. Ehhez átjárhatóságot kell teremteni a menetrendek, a viteldíjak és a jegyrendszer érvényességének kibővítésére. A fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára szerint a kormány által tervezett közösségi közlekedési holding létrehozása is ezt a célt erősíti.
|
|
Hírek -
Vasúti hírek
|
|
2011 szeptember 13. (kedd) 14:59 |
|
Új magyar InterCity vasúti kocsikat épít a MÁV Szolnokon. A hónap végén indulhat két másodosztályú Inter-City vasúti személykocsi prototípusának gyártása a MÁV-Gépészet Zrt. szolnoki bázisán. Az egyenként mintegy 320 millió forintba kerülő járműveket a tervek szerint 2012 végén levizsgáztatva veszi át a MÁV-Start Zrt.
|
|