| Egymilliárdos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél |
|
|
|
| 2012 február 28. (kedd) 17:37 |
|
Egymilliárdos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél. Közel egymilliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél, a 982,6 millió forintos, 85 százalékban uniós, a fennmaradó részben magyar kormányzati finanszírozásban megvalósuló fejlesztés eredményeként öt Győr-Moson-Sopron és három Vas megyei átkelőben szerelnek fel csapórudas félsorompót, 23 helyen jobban látható és hosszabb élettartamú LED-izzókat szerelnek a fényjelzőkbe. Mint a támogatási szerződés keddi soproni aláírásán elhangzott, emellett olyan diagnosztikai rendszert építenek ki, amely alkalmas az átgördülő vonatok kerekeinek, csapágyainak menet közbeni ellenőrzésére, valamint annak vizsgálatára, hogy rakomány nem csúszott-e meg a szállítás során. Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója az aláírást megelőző konferencián kiemelte, hogy bár a GYSEV európai összehasonlításban is az egyik legbiztonságosabb vasúttársaság, további erőfeszítéseket tesznek e téren. A cég vasúti átjáróinak több mint 82 százalékában van félsorompó vagy fényjelzés, de mint mondta, "nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt". Kövesdi Szilárd pályavasúti üzletágvezető megjegyezte: 434,7 kilométeres hálózatukban 304 vasúti átjáró van, azaz átlagosan másfél kilométernyi szakaszra jut egy. Az elmúlt fél évtized közel ötszáz balesetének statisztikái azt mutatják. a közúti átkelőkben történt balesetek egyike sem a vasúti személyzet hibájából következett be. Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár elmondta: 2010 őszén kérte fel az ország legjobb közlekedésbiztonsági szakembereit, hogy állítsanak össze egy infrastruktúra-fejlesztési tervet, ennek első állomása a GYSEV-nél induló projekt. (MTI) Tags: |




