RSS
Jun 18

Friss hírek


MÁV: 12 milliárdot spóroltak, de új mozdonyokra nem lesz pénz PDF Nyomtat Email
2012 február 09. (csütörtök) 16:26

MÁV: 12 milliárdot spóroltak, de új mozdonyokra nem lesz pénz. A MÁV vezérigazgatója szerint azonban illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendű megtakarításokban gondolkozni.

A MÁV Zrt. 2010-2011-ben 12 milliárd forintot meghaladó működési költség megtakarítást ért el a hatékonyságjavító intézkedéseivel - hangsúlyozta Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató csütörtökön, egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Rámutatott, hogy a MÁV-csoportnak a jövőben is van lehetősége a hatékonyság javítására, de illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendben gondolkodni. A jelentősebb tételek közül kiemelte, hogy a pályakarbantartó leányvállalatok csökkentették az alvállalkozók arányát, ezzel évente 700 millió forint megtakarítást értek el, és a márciusra várható összevonásukkal további hatékonyságjavulást remélnek.

A beszerzések központosítása, újraszabályozása 1,8 milliárd forint megtakarítást eredményezett. Az idén további javulást hozhat, mintegy 2 milliárd forint értékben a felsővezetékek karbantartásának hatékonyabbá tétele, házon belüli elvégzése - mutatott rá.

A személyszállításban a hatékonyabb működéshez járult hozzá, hogy a MÁV-START 2,2 milliárd forint bevételnövekedést ért 2010-2011-ben az intézkedések révén, egyebek között a hatékonyabb jegyellenőrzés és a nemzetközi jegyáremelése révén. A személyszállítást érintő területen megszüntették a munkaerő köcsönzést, átszervezték az előfűtési szolgáltatásokat, növelték a motorvonatok kihasználtságát, és ezek 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a két év alatt.

A MÁV-csoport a szakértői díjakat ez idő alatt harmadára csökkentette, és a jövőben is azt az elvet követik, hogy a belső erőforrásból megoldható feladatokat nem bízzák külső szakértőkre - mutatott rá Szarvas Ferenc.

Jelentős 1,1 milliárd forintot költségmegtakarítást hozott a vontatási üzemanyag-felhasználás csökkenése, amelyet elsősorban az online mérés révén, és a központi vezénylés bevezetésével tudtak elérni.

Ez utóbbi hozzájárult ahhoz is, hogy 1,2 milliárd forinttal javult a munkaerő-hatékonyság ezen a területen, és 2 milliárd forint megtakarítást jelentett az, hogy kevesebb mozdony is elég volt a feladatok elvégzéséhez. A MÁV-Gépészet a karbantartási telephelyek összevonásával hatékonyabban tudott működni, ezzel és az energiahatékonysági projektjével, a felesleges eszközök értékesítésével mintegy 1,9 milliárd forintot takarított meg.

Kérdésre válaszolva Szarvas Ferenc elmondta, hogy szerinte az IMF is ugyanazt szeretné, amit a közösségi közlekedési szolgáltatók, vagyis hatékony működést, hosszú távon is kiszámítható feltételek mellett.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: nincs forrás a TRAXX mozdonyok 25 opciójának lehívására, ezért a vasúttársaság vizsgálja a flotta V43-as mozdonyai egy részének felújítási lehetőségeit.

Tervezik azt is, hogy kiírják a tendert 50 darab IC vonatuk felújítására, a tender terveik szerint hamarosan megjelenik. Úgy vélekedett, függetlenül attól, hogy Szolnokon elkezdték a saját fejlesztésű 2 darab IC+ vonat gyártását, a sorozatgyártás megvalósulása esetén is szükség van a felújítandó IC-re. (MTI)